Közvetlenül Caesar hatalomra kerülése előtt, a polgárháborúk sújtotta Rómában élt és volt hadvezér (hatalma csúcsán pedig consul és praetor) Lucius Licinius Lucullus, akiről az utókor többnyire hihetetlen lakomái miatt emlékezik meg. Noha ő volt a híres tigranocertai csata hőse (Kr.e. 69) - amelyben 80 ezres arméniai haderő harcolt az alig 40 ezres római hadsereggel, mely Lucullus vezetésével térdre kényszerítette Arméniát (Örmény Királyságot) - mégis a visszavonulását követő nagy római lakomái miatt hallunk róla inkább (neve pedig napjainkban inkább éttermek, ételbárok kapcsán kerül látókörünkbe).

Lucullus szobra. A kép forrása: imperiumromanum.pl

Lucullus noha plebejus származású volt (nem pedig előkelő patrícius), hírneves ősöket tudott felmutatni: nagyapja például consul volt (viselte a legmagasabb magistratúrát ami elérhető volt Rómában), édesapja pedig a praetori címig vitte (mely szintén nagyon rangos beosztásnak számított, afféle helytartó volt). Lucullus egész életét a szenátori-patrícius rend támogatásának szentelte, mégpedig a hírhedt Lucius Cornelius Sulla (Kr.e. 138-78) szolgálatában. Krisztus előtt 117-ben született és Kr.e. 56-ban hunyt el, alig 61 évesen, viszont mesés vagyon felhalmozva.

Lucullus katonai karrierje és ezzel felemelkedése az úgynevezett Itáliai szövetséges-háborúban vette kezdetét (Kr.e.90 - 88), melyben a Róma városa körül létrejött, rómaiakkal szövetséges kis államok összefogtak és fegyveresen is szembeszálltak az örök várossal, hogy kiharcolják maguk számára a római polgárjogot. A polgárjoggal rendelkező szabadságot élveztek, nem álltak személyi függésben, szavazati joggal rendelkeztek, teljesíthettek katonai szolgálatot, viselhettek hivatalokat és római bíróságokhoz fordulhattak különböző sérelmeik ügyeiben. Ekkoriban csak az lehetett igazi biztonságban, aki rendelkezett a római polgárjoggal, mindenki más életét állandóan fenyegették a korszak veszélyforrásai: rablók, idegen harcosok, barbárok ... stb. Ezért a jogért folyt tehát a háború, melyben Lucullus is részt vett, fontos római sereg-testeket vezetve. A harcokban egyértelműen kitűnt a katonai vezetők közül és felhívta magára a feltörekvő Sulla figyelmét, aki ekkortájt már a legrangosabb hadvezérek közé számított Rómában (Márius és Pompeius mellett).

Lucius Cornelius Sulla a konzervatívok és szenátoriak hadvezéreként tört magasra. A szövetséges-háborúban, már a legmagasabb szintű hadvezér, a harcok végére, Kr.e. 88-ra pedig már consul. Lucullus hadvezéri tehetségét a harcok alatt vette észre így sorsuk egy időre összefonódott: ahogyan Sulla emelkedett egyre magasabbra, úgy Lucullus is vele emelkedhetett.

A Római Birodalom Kr.e.70-ban. Forrás: Szilágyi József: hadtörténelem (LINK)

Miközben Róma polgárháborúba sodródott a néppárti Márius és a szenátori-párti Sulla között, külső ellenségekkel is harcban állt. Sulla harcokat vívott Róma nevében például a Pontoszi Királysággal (ma Törökország északkeleti része), mely háborúban magával vitte Lucullust is. A hadjárat alatt küldte el Hellaszba Kr.e. 85-ben, hogy flottát szervezve, tengeren is legyőzze Róma ellenfeleit Kis-Ázsia partjainál.

A Kis-ázsisia háborúkból aztán együtt tértek haza Rómába, ahol végleg legyőzték Máriust és néppárti híveiket. Ekkor, vagyis Kr.e. 82-ben Sulla örökös diktátorrá neveztette ki magát. Megkezdődött 3 éves rémuralma, mely alatt Lucullus mint helytartó támogatta Asia tartomány élén (mai Törökország nyugati része). Lucullus Kr.e.79-ben tért vissza Rómába, ahol Sulla bizalmasa, kedvenc hadvezére és hivatalnoka lett praetori rangban. Mielőtt Sulla meghalt (Kr.e.78-ban) halálos ágyán fia és lánya gyámjának is Lucullust tette meg.

Sulla halála után a hatalom 18 esztendőre újra a szenátus és a népgyűlés kezébe került. A 18 év letelte után, Kr.e. 60-ban jön majd létre a titkosan kezelt első triumvirátus Ceasar, Crassus és Pompeius részvételével, melyet Lucullus már visszavonultan és betegen él meg. Ám az említett 18 esztendő időszak még Lucullus fénykora: praetor, majd Kr.e. 75-ben és 74-ben consul Rómában. A következő évtől azonban minden figyelmét a Pontoszi Királysággal és VI. Mithridatész királlyal kiújuló háborúnak szentelte.

A térkép forrása: www.honga.net

Kr.e 73 és 70 között Pontoszban harcolt, melynek királya vejéhez, az arméniai királyhoz II. Tigranészhoz menekül. Így Lucullus megkezdte élete legnagyobb és legsikeresebb hadjáratát Arménia ellen. A fővárost Tigranokertát (ma Törökország délkeleti területein található a település) Kr.e.69-ben vette ostrom alá. Lucullus hatalmas győzelmet aratott, amikor a város görög lakói megadták magukat és megnyitották előtte a városkapukat. Sajnos a hadjárat folytatása már nem volt ennyire dicsőséges. A szenátust és a népgyűlést ugyanis a Lucullus sikereire féltékeny Pompeius ellene hangolta, ráadásul a katonák sem voltak hajlandóak folytatni az arméniai király üldözését. Végül Kr.e.66-ban Pompeius lemondatta Lucullust, aki kénytelen volt hazatérni Rómába a háborút félbehagyva.

Utolsó éveire Lucullus csalódott emberré vált, a triumírek közül Pompeius és Caesar is ellene fordultak. Végül teljesen visszavonult fényűző villáiba, melyek közül az egyik Róma, a másik Nápoly mellett feküdt. Élete utolsó éveiben a lakomáknak élt és a Mithridatész királytól zsákmányolt gazdag könyvtárában múlatta az időt. Itt hallot arról is, hogy közben Kr.e.63-ban öngyilkos lett nagy ellenfele VI. Mithridatész, pontoszi király. Lucullus rengeteget olvasott és támogatta a fiatal római művészeket is. A híres zsákmányolt-könyvtárát is megnyitotta a köznép számára tusculumi villájában.

Lucullusnak két házassága volt, a másodikból született fia, Marcus, akinek neveltetését idős korában barátjára Ciceróra bízta (ő volt Róma leghíresebb szónoka). Fia később részese lett a Caesar elleni összeesküvésnek és a Philippi csata után ő is az elesettek közé került (Kr.e.42-ben).