Adolf Hitler útja a hatalomig nem volt éppen egyszerű, de egyértelművé tette, hogy a kancellári székbe kerülve folytatni fogja Németország terjeszkedő, expanzív politikáját. Mire Németország 1939 nyarának végén a háború küszöbére ért, a Führer már megszerezte e németeknek a Saar-vidéket, a Memel-vidéket, Csehországot és Ausztriát is. A további terjeszkedés viszont már csakis háborús eszközökkel volt lehetséges. Kirobbantotta tehát a második világháborút, amikor 1939 szeptember elsején megtámadta a szomszédos Lengyelországot mely akkoriban a franciákkal és angolokkal is hivatalos védelmi szövetségben állt.

Himmler és Hitler az elit testőrséget szemlézik. Forrás: britannica.com

A Lengyelország elleni hadművelet alig 4 hét alatt teljes német győzelmet hozott (Varsó szeptember 27-én kapitulált), a folytatást illetően pedig a Führer fejében alaposan végiggondolt tervek voltak. Tudta például, hogy egy időre altatnia kell Sztálint, hogy időt nyerjen (ezért kötötte meg vele közvetlenül Lengyelország lerohanása előtt a részben titkos Molotov-Ribbentrop-paktumot) és tudta azt is: Nyugat Európa egyetlen gyors és jól megtervezett hadművelettel meghódítható. Igaza is lett: a szovjetek engedelmesen asszisztáltak Lengyelország megtámadásához, mert ők is kaptak belőle az előzetes és titkos egyezkedésnek megfelelően. És a belga-holland-francia területeket megkaparintó, nagy 1940-es hadjárat is teljes sikerrel járt, hiszen egyetlen hónap alatt térdre kényszerítette egész Nyugat-Európát. A Wehrmacht 1940 május 10-én lépte át a balga határt és június 14-én már Párizs utcáin meneteltek a német katonák. A sikerben három tehetséges német tábornoknak volt hatalmas szerepe, ők Erich von Manstein (az egész hadművelet megtervezése miatt), Heinz Guderian (a páncélos erők bevetésének megtervezéséért) és Erwin Rommel (harctéri helytállásért).

Következtek az újabb hitleri tervek: Anglia lebombázása, hogy azután megkezdődhessen a partraszállás. Itt számította el magát először a Führer (bár a háborút alapjaiban befolyásoló tévedést még nem jelentett az angliai csata elvesztése). A brit légierő ugyanis állta a sarat és több német gép veszett oda mint ahány angol. Hitlernek el kellett halasztania a szigetország elözönlésének tervét. Egyébként is Mussolini kisegítésére, a Balkánra és Afrika kellett előbb odafigyelnie, de ezeket az akadályokat is sorra leküzdötte: A Balkánt villámgyorsan szállták meg a németek (Athén 1941 április 27-én került német kézre), Afrikában pedig a Rommel odavezénylésével megfordította a kialakult hadi-helyzetet: a frissen felálló Afrika Korps megkezdte a britek visszaszorítását Líbiából Egyiptomba. Elérkezett 1941 júniusa, ami a hitleri Németország számára fordulópontot jelentett, hiszen innentől következtek azok a bizonyos súlyos hibák, amelyek kihatottak az egész világháborúra.

A hitleri vezetés három legnagyobb tévedése

Az időrendben legelső nagy hibát a Szovjetunió elleni hadjárat (Barbarossa-terv) elhibázottsága jelentette és maga a moszkvai csata, mely a Wehrmacht első jelentős katonai vereségét hozta, 1941 végén.

kép forrása: reddit.com

A Barbarossa-hadművelet 1941 június 22-én indult meg, 3,5 millió német katona bevetésével és azzal a kitűzött céllal, hogy megszállják és ellenőrzésük alá vonják a Szovjetunió teljes európai részét. Ez a gyakorlatban egy nagyjából 3-4 millió négyzetkilométeres (India nagyságú) hatalmas területre való bevonulást jelentett, egészen az úgynevezett "AA line -ig" vagyis az Arhangelszk - Asztrahán vonalig. Beleértve természetesen Moszkvát, sőt a mögötte lévő területeket is. Túlzó cél volt természetesen, amire csak a hadművelet kivitelezése során döbbent rá a német hadvezetés és maga Hitler is. Nem számoltak például a hatalmas távolságokkal (a végtelenül elnyújtott utánpótlás-vonalakkal), az elhúzódó város-ostromokkal (pl Leningrád bevétele), a rettenetesen hideg orosz téllel és legfőképp a jelentős orosz tartalékokkal, melyeknek nagy részét Sztálin csak akkor mozgósította, amikor a Wehrmacht megközelítette Moszkvát. A tartalékok a Szovjetunió ázsiai részeiről érkeztek. Ugyancsak nem kalkulált a Führer a hatékony szovjet páncélos-fegyvernemmel, mely az olcsón előállítható és így hatalmas mennyiségben gyártható T-34 harckocsikra alapozódott.

T-34/85 típusú szovjet harckocsik. Forrás: www.wio.ru

Bár válaszul megkezdődött a Panzer V. és VI. harckocsik (Párducok és Tigrisek) kifejlesztése, ám ezekből nem készült annyi, hogy képesek legyenek megfordítani a háború menetét a keleti fronton. Különösen, hogy a T-34 két típusából (a 76 mm-es és 85 mm-es löveggel gyártott harckocsiból) összesen 58 ezer készült, óriási mennyiségi páncélos-fölényt alakítva ki a keleti fronton. Az egyik legnagyobb orosz harckocsi-gyár az Uralban fekvő Nyizsnyij Tagil városában működött, ahol az első dízel meghajtású, öntött toronnyal készül T-34-esek is kigördültek a gyártósorokról. Az orosz hadiipar felpörgését kiegészítették az amerikai kölcsönbérleti szállítmányok, melyek egyedül teherautókból közel 400 ezret adtak a Szovjetuniónak.

Közben zajlottak a hadi-események is: a németek 1941 végén megközelítették Moszkvát, 1942 januárjára azonban sorozatos vereségeket szenvedtek (az orosz csapat-erősítések frontra irányítását követően) és a nagy szovjet ellentámadás 100 kilométerrel (néhol 200 km-t meghaladóan) tolta őket vissza a szovjet főváros alól.

Következett a Führer második nagy tévedése: Sztálingrád. Az egész hadművelet elhibázottnak bizonyult, noha a keleti front személyi állományának 70%-át összpontosították a hadműveleti területre és a legjobb egységeket küldték a város bevételére.

A térkép forrása: militaryhistorynow.com

Mégis 199 nap után (mely máig a történelem legnagyobb és legvéresebb csatájának tekinthető) 300 ezer német katona veszett oda a város területén (esett el vagy került fogságba) és további 600 ezer volt a német katonai veszteség a tágabban vett hadműveleti területen a városi harcot követő nagy szovjet előretörésben. Így elmondható, hogy ez az egyetlen hadművelet és ostrom okozta, hogy a keleti front teljes német katonai állományának közel egyharmada elveszett (a 3 milliós keleti haderőből közel 1 millió fő.)

Pedig a Sztálinról elnevezett Volga menti városban a 4. és 6. német hadsereg a legjobb fegyverekkel és a legjobb ellátmánnyal indult a település bevételére. A csata 1942 augusztus 21-én vette kezdetét, amikor Friedrich Paulus tábornok első egységei elérték Sztálingrád külterületeit és a légierő illetve tüzérség megkezdte az előkészítő támadásokat a város ellen. A harc tetőpontja 1942 novemberére tehető, amikor a város romhalmazzá vált és a német katonák a romok közti harcot rattenkriegnek azaz patkányháborúnak nevezték el. Közben Sztálin és Zsukov parancsot adtak a szovjet Uránusz hadművelet megindítására, mely Sztálingrád felett három, alatta pedig két orosz hadseregnek rendelte el az előretörést a város bekerítéséért. A bekerítés pedig sikeresen meg is történt: kialakult egy 40 km hosszú és 20 km széles katlan, ahol 300 ezer kétségbeesett német katona rekedt utánpótlás nélkül és teljesen elvágva a Wehrmacht erőktől.

Hitler tábornokai, főleg Manstein szinte könyörögtek a Führernek, hogy mentse ki a bent rekedteket és rendeljen el időben egy kitörést de Hitler erről hallani sem akart. Ezzel újabb hibát követett el, gyakorlatilag halálra ítélte a keleti haderejének közel egyharmadát, ráadásul teljesen értelmetlenül. Manapság divat lett relativizálni a sztálingrádi csata jelentőségét pedig éppen hogy hangsúlyozni kellene, mert következményei és utóhatásai megpecsételték a német hadsereg további sorsát a keleti fronton (és nem csupán a megrendítő, 1 milliós ember-veszteség illetve a pótolhatatlan páncélos-tüzérségi és légi veszteségek okán.) Később 1943 nyarán Kurszknál a németek ugyan kísérletet tettek a szovjetek megállítására és a történelem legnagyobb páncélos ütközetében a prohovkai csatában harcászati győzelmet is arattak (illetve nagyobb veszteségeket okoztak a szovjeteknek, mint amit ők maguk szenvedtek el), valójában nem tudták megfordítani a front-helyzetet. Az odaveszett 300 német páncélos érzékenyen érintette a Wehrmacht erőket. Innentől a hátrányuk (emberanyagban, páncélosokban, hadianyagban) végképp lehetetlenné tette az oroszok megállítását, akik 1944 őszére (az északi részeket kivéve) kiűzték a németeket a Szovjetunióból.

Következett Adolf Hitler harmadik végzetes tévedése a háborúban: Normandia. Igazából a normandiai szövetséges partraszállást német szempontból hibák sorozata előzte meg. Hitler nem kalkulált például a teljes amerikai haderő háborúba lépésével és nem számolt azzal sem, hogy sikeres lehet partraszállásuk Nyugat-Európában. Makacsul hitt az úgynevezett Atlanti fal áttörhetetlenségében, mely azonban mítosz volt csupán.

A térkép forrása: wikipedia.org

A partraszállás helyét illetően is nagyot tévedett a Führer, mert azt teljes bizonyossággal a csatorna legkeskenyebb részénél várta, így a Calais régióba összpontosította franciaországi erői jelentős részét. Noha Rommel többször próbálta figyelmeztetni Hitlert és a vezérkart arra, hogy sokkal valószínűbb Normandia mint partraszállási övezet, nem hallgattak rá. 

A normandiai partraszállás a második világháború egyik legnagyobb és legsikeresebb hadművelet lett. 1944 június 6-án a szövetségesek 170 ezer katonát tettek partra Normandiában (10 500 fős emberveszteség mellett) és az azt követő napokban további újabb százezreket. Eisenhowert idézve:

"1944 július 2 -ig Normandiában kb. 1 000 000 embert tettünk partra - tizenhárom amerikai, tizenegy brit és egy kanadai hadosztályt. Velük együtt tettünk partra 566 648 tonna készletet és 171 532 járművet. Ez nagy és kimerítő munka volt, de eredménnyel járt, amikor végre készen álltunk arra, hogy teljes erővel nekirontsunk az ellenségnek. E három hét alatt 41 000 foglyot ejtettünk. Veszteségünk összesen 60 771 főt volt, köztük 8975 halott." /Dwight D. Eisenhower/

Adolf Hitlernek a partraszállást követően több fronton kellett harcolnia: keleten, a Szovjetunió ellen, délen, Olaszországban az amerikaiak ellen és nyugaton egy hatalmas szövetséges haderő ellen. (És akkor nem számoltunk még a Balkánon kialakuló partizán-haderővel, mely jelentős német seregrészeket kötött le.) Az erőviszonyok tehát 1945-re Hitler számára végzetesen eltolódtak, így néhány kudarcba fulladt ellentámadási kísérleten kívül (mint az ardenneki ellentámadás 1944 karácsonyán) nem maradt más hátra, mint a vereség elfogadása és az öngyilkosság 1945 április 30-én, berlini bunkerében.

A kudarc pedig a három említett nagy tévedéssel kezdődött a németek számára, de talán még inkább ott, hogy egy elfajzott ideológia mentén a világ ellen fordultak 1939 őszén.