Az első világháború 1914 július 28-án robbant ki, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, mely partneri viszonyt ápolt az Antant-hatalmakkal (Angliával, Franciaországgal és Oroszországgal). Az eseményt újabb hadüzenet-váltások követték: Németország előbb Oroszországnak, majd Franciaországnak üzent hadat. Az utóbbira 1914 augusztus 3-án került sor és azonnal katonai hadműveletek követték: a német hadsereg augusztus 2-án Luxemburgot, harmadikán pedig Belgiumot támadta meg. A Belgium elleni német agresszióra Anglia hadüzenettel válaszolt augusztus 4-én Németországnak címezve. 1914 augusztus első hetére kialakult a nyugati front előbb Belgium, majd Észak-Franciaország területén.

A térkép forrása: LINK

A német támadó hadműveleteket Alfred von Schlieffen tábornok (1906-ig vezérkari főnök) tervei alapján Helmut von Moltke vezérezredes irányította. Célja Párizs elérése és a teljes francia-angol haderő legyőzése volt. Az első Marne-i csata azonban 1914 szeptember 9-én francai és brit győzelemmel zárult és megállította a német offenzívát. Így Moltke és serege 1914 őszén nem tudott 50 kilométernél közelebb kerülni Párizshoz. De a németek nem adták fel, folyamatos átkaroló hadműveletekkel próbálkoztak, amit a franciák rendre megakadályoztak így egy versenyfutás kezdődött egészen a tengerig. A harcokat az első Ypresi csata zárta le egy időre 1914 októberében a francia-belga határon döntetlen-közeli végeredménnyel. Ezzel kialakult egy több mint 500 kilométer hosszú álló-front a svájci határtól egészen a csatornáig, mely 1918 őszéig alig-alig változott. Legészakibb részén belga földön húzódott ezt a frontvonal, délre haladva már Franciaországban nyújtózott, végül Luxemburg alatt már a francia-német határvonalon egészen Svájcig. Párizst soha nem érte el, bár 1914-ben és 1918-ban 50-60 kilométernyire is megközelítette.

Az 1915-ös esztendő a nyugati fronton váltakozó támadásokat hozott: hol az angol-francia csapatok, hol pedig a németek indítottak offenzívákat (hosszabb frontszakaszokon). Megjelent a mustárgáz és a klórgáz is a hadviselő feleknél és bonyolult lövészárok rendszerek alakultak ki. Ezekben egy-egy szakaszokon fedett, földbe vájt vagy föld alatti kórházak, étkezők, raktárak jöttek létre, miközben a két hadsereg között húzódó senki-földjén dróthálós akadályok kerültek kialakításra (melyeken az átjutást csak a kihelyező fél ismerte). A rohamok alkalmával a támadó sereg katonái parancsszóra iramodtak meg az ellenség lövészárkai felé, ahonnan gyilkos tűz zúdult a támadókra. Ha a roham elérte a a lövészárkot, akkor többnyire közelharc kezdődött az árok mélyén, melynek során szuronnyal, bajonettel vagy akár még gyalogsági ásóval is folyt a gyilkos küzdelem. Ha a támadók birtokba-vették a lövészárok-vonalat, az ellenség visszavonult egy mélyebben kialakított lövészárok-rendszerbe. Idővel azonban ellentámadás indult, mely olykor sikeresen foglalta vissza a korábban elvesztett árkokat és kezdődött minden elölről.

Antant lövészárok a Somme folyónál 1916-ban. Forrás: histiric-uk.com

Ezt az ismétlődő és nagyobb területek elfoglalása nélkül zajló és csupán a lövészárkokat célzó harcot nevezték akkoriban állóháborúnak. Az 1916-os esztendő a nagy csaták éve volt a nyugati fronton, ekkor zajlott ugyanis a Somme folyó menti és a verduni csata is.

A verduni csatában (1916 február 21 és december 18 között) a két oldal összesen 700 ezer ember vesztett, ennek majdnem felét halottakban, a Somme folyó mentén pedig (1916 július 1 és november 19 között) pedig 1 milliós volt emberveszteség alakult ki, köztük 300 ezer halottal. A két csata jelentette az első világháború legvéresebb harcait, melyeket később sem tudott überelni az 1917-es Nivelle-offenzíva (Antant támadás) és az 1918-as Luddendorf-offenzíva sem (német támadás). Az emberveszteségek pontos számadatairól még ma sincs konszenzus a történészek között. Ha az elesetteket nézzük, abban azért megegyeznek a szakértők, hogy Verdun és Somme harcmezőin a szemben-álló seregek legalább 600 ezer katonája maradt holtan, mire elrendelték a rohamok átmeneti szüneteltetését (1916 végén).

A harcok iszonyú körülmények között zajlottak: a sártenger, a mindenfelé heverő temetetlen holtak, a folyamatos rohamok és gyilkos zárótüzek (melyek minden egyes lövészárokból kitörésnél pusztították az ellenfél árkai felé tartókat) együttesen tették az 1916-os csatákat az első világháború poklává.

A kép forrása: warhistoryonline.com

A sommei csata érdekességei közé tartozik, hogy itt vetettek be először harckocsit a felek (konkrétan először az angolok) és itt harcolt futárszolgálatot teljesítve Adolf Hitler is egy ideig, káplárként. A sommei harcok döntetlennel zárultak 1916-ban, mert bár az angolok és franciák előretörései kialakítottak ugyan egy 5,5 kilométeres benyúlást a német vonalak mögé, ám ez valójában semmiféle jelentőséggel nem bírt (és nem is vezetett sehova). Ugyanakkor az is tény, hogy az emberveszteségek jobban megingatták a németeket mint az Antant hatalmakat, akik sokkal nagyobb tartalékokkal rendelkeztek, főként az USA későbbi hadba-lépését követően.

A nyugati fronthelyzet alakulásában három tényező játszott kulcsszerepet 1917-ben és 1918-ban: egyrészt az oroszok kilépése a háborúból (mert lehetőséget adott az átcsoportosításra), másrészt az USA hadba-lépése, mely a németek számára végzetesen megváltoztatta az erőviszonyokat (az Antant javára) és végül a német tartalékok (ember, lőszer egyéb) teljes kimerülése 1918 őszére.